Itt a tél és az emberek ilyenkor a meleg szobában összebújva, a kandalló pattogó tűze mellett forró teát szürcsölgetve a nagytata vadászmeséit hallgatják. Na jó megengedem, újabban messelnek és iwiweznek. De nem így a papírkutyák kik a nyári punnyadás útán friss erővel terveznek, kirándulnak, csúcsokat hódítanak sőt dokumentálják kiruccanásaikat, egyszóval megélénkül közösségi életük.
Kirándulásunk apropóját az idei január hónap végén megejtett első téli, kétnapos, sátras túránk adta, ahol a papírkutya közösség vérprofi csontmagja hagyományt teremtett. Most hagyományőrző kirándulásra indultunk, talán a szentgyörgyi-bukarestit tandem/frakció/platform ezért se vállalta fel - be; persze teljesítményigényes útvonala is (a januári útvonal 3szorosát barangoltuk be 1 nap alatt) minimum W.A. kaliberű embert kívánt. Mintha a kül-belpolitikai viszály a papírkutya közösségünk tagjaira is kihatni látszana. A túrára készülve optimizáltuk csomagjaink súlyát (két szendvicsel, 1 nagy kenyérrel, 1-1 hal illetve pástétom konzervel terhelve), Fodor külön figyelmet fordított lábbelijeire, kettőt hozván: egy könnyű, ruganyos, vászon félcipőt és egy fészárú, hidrodinamikus bőrbakkancsot (vízelnyelő képessége felülmúlta víztaszító képességét) amivel saját elmondása szerint jól lehet nyomni a gázpedált.
Emigyen felszerelve reggel 4 órakor vasparipára pattantunk; túratársam szokásához híven aludt vagy másfél órát előtte, én este 10kor késői fekvőnek számítottam a családból. Az állomáson még jól begyógyszereztünk köhögéscsillapítók, torokfájás enyhítők képezték a diétás reggeli velejét. Koromsötétben érkeztünk a Borzia telepi megállóba, ahol a mesebeli Öreganyánk útbaigazitott, és még a szürke hajnal leple alatt belopoztunk a hegyeinkbe. A derengés a Galonyák torkolatánál ért utol, ahol a jó mínőségű fakitermelő út is kettéágazott mi pedig vándorbotunkal kezünkbe a Nagy Galonya mentit követtük. 10 órakor verőfényes napsütésben fogyasztottuk el szegényes elemozsiánkat a vékony szálú ezüst csermelyekre szakadó Galonya forrásvidékén található vadászház mellett. W.A. sem érezhette jobban magát. Innen meredek ívben felkapaszkodtunk a Sztézsa mezejére ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Nagy Galonya völgyére és a Görgényi Havasokra (a háttérben felsejlik a Fogaras főgerince)
a ködös Gyergyói medencére
a Kelemen főgerincére
de szemünk látást nyert a Fogarasi Havasokig
eképpen tárult elénk hazánk káprázatos egésze, a Kárpátok természetes határláncZzzolata által övezve. Egy kevés bolyongás után rátalaltunk a helyes útra ami combközépig érő hóban nem volt sem egyszerű sem egyértelmű. Amott az út a fák között
Fárasztó hótaposás útán megláttuk az Isten Székét egy nem hagyományos szemszögből. Csapattársamat a fennséges haza magasztos látványa megbabonázta, testét a katartikus élmény vitustáncza megrázta és zokogva összegörnyedt.
Végre elértük útunk célját, a kőoszlopokkal szegélyezett Isten székét
Tesonak a keze kihűlt a nagy sebességtől, így marokra fogta felhevült lábát
és közössen gyönyörködtünk a Maros kígyózó teste által kettészelt völgyben.
Leereszkedés előtt megkértem túratársam kapjon lencsevégre, és szerinte ez kitűnően sikerült . A kép nagyszerűségét a fotogén alany adja; akit a túra nem viselt meg sőt a mindennapjai is ily sportossá formálják.
Innen már két és fél óra alatt lennt voltunk DédaBisztrán, köztünk már kevés szó esett, elménk képi élményeink között talózva követte testünk.
Útunkon végig a piros kereszt kisért, a jelzésekkel nincs gond ezen a részen
Felérve a gerincre, hátunk mögött Baiului, Bucsecs, és két lihegő papirkutya, innen még tábla szerint 3.5 óra a Csukás kabanna.
Felhők, és a táblák, avagy homály és bizonyosság
Háttérben az Omu
Előttünk a Csukás trapéz alakú csúcsa. Ereszkedésbe fogtunk a Vörös menedékház fele,
